Lovasberény (hétvégenként látogatható) - Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. | NÖF

Lovasberény, Cziráky-kastély

 

A Cziráky-kastély és parkja felújítás előtti állapota ellenére látogatásra érdemes. A klasszicista stílusú épület díszítőfestés-maradványai hiányosan, romos állapotban is szépek, megtekintésre méltóak. A kastély épülete hétvégente látogatható.

 

Rendezvénnyel kapcsolatos ajánlatkérését a következő email címre várjuk: rendezveny@nofnkft.hu

helyszínleírás

Lovasberény a Velencei tó közelében Budapesttől kevesebb mint egy órányi utazással elérhető. Az itt álló Cziráky-kastély épületegyüttesének legkorábbi, délnyugati része a Buzlay család birtoklása idején a 15. század végén épült. A birtok 1698-ban gróf Siegbert Heister generális tulajdonába került, aki felújíttatta a meglévő épületet. A Cziráky család 1730-ban szerezte meg a kastélyt és a hozzá tartozó birtokot. Gróf Cziráky György 1775-ben bekövetkezett halála után, birtokai és a kastélya fivérére szállt. A klasszicista stílusú kastély köré nagy kiterjedésű „22 öl széles és 36 öl hosszú” angol tájképi park készült. A parkban bonyolult alaprajzú mesterséges tó terül el kis vízeséssel és szigettel. A tó kialakításához kitermelt földből épült a birtokosok nevét őrző Antal és Rózsa domb. A természeti érdekességek mellett pálmaház, vadászlak, a patakon átvezető kőhíd, a tó partján romantikus halászkunyhó fogadta a látogatókat. Ha szemben állunk a kastéllyal, láthatjuk, hogy a gazdagon kiképzett római ion oszloprend mögött három félköríves záródású ajtó vezetett az emeletre is felnyúló középső nagyterembe. Az oszlopok fölött a háromszögű mezőben (timpanonban) a Czirákyak családi címerei, az oszlopcsarnok alatt pedig mitológiai jeleneteket ábrázoló domborművek láthatók.

Kapcsolat

Cím: 8093 Lovasberény, Vörösmarty utca
Telefon: Ferpász Boglárka, létesítmény felelős: +36 20 573 1897
Tóth Lajos, gondnok: +36 20 492 3576
E-mail: czirakykastely@nofnkft.hu

nyitva tartás

Tavaszi – Nyári nyitva tartás: szombat: 11.00-17.00 vasárnap: 11.00.-17.00.

Őszi – Téli nyitva tartás: szombat: 11.00.-16.00. vasárnap: 11.00.-16.00.

jegyárak

Felnőtt / diák / nyugdíjas

belépőjegy: 200.- Ft
fotójegy : 5000.- Ft

 

Díjtalan belépésre jogosultak:
6 éven aluli gyerekek,
70. életévüket betöltött személyek (személyi igazolvány felmutatásával),
a fogyatékkal élők, valamint kísérőik (jogosultanként legfeljebb 1 fő),
a közoktatásban dolgozó pedagógusok (pedagógus igazolvány felmutatásával),
a miniszter által kiadott új típusú szakmai belépővel rendelkezők,
a legalább 400 fős taglétszámmal rendelkező, országos hatáskörű közgyűjteményi szakmai szervezet tagjai,
az újságírók (akkreditált magyar vagy nemzetközi igazolvánnyal),
ICOM kártyával rendelkezők,
minden kiállításra, valamennyi látogató számára a Magyar Köztársaság nemzeti ünnepein; március 15-én, augusztus 20-án és október 23-án,
az állandó kiállításokra minden hónap második vasárnapján a 26 év alatti személyek, 62 év feletti személyek továbbá a 18 év alatti személyeket kísérő legfeljebb két közeli hozzátartozó számára.
Újságírói igazolvánnyal előzetes bejelentkezés esetén tekinthető meg ingyenesen a kastély.

kiállítás

Állandó kiállítás: A Cziráky-kastély története

látnivalók a környéken
  • Római katolikus templom, Lovasberény
  • Református templom, Lovasberény
  • Csíkváry faluhát, Lovasberény
  • Lenke Galéria, Lovasberény
  • Hősi emlékmű, Lovasberény
  • Velencei tó és környéke
rendezvény helyszínfoglalás

A kastélyudvart ajánljuk koncertek megrendezésére, a benti terek erre a célra sajnos nem használhatók.

rendezveny@nofnkft.hu

történet

Az épületegyüttes legkorábbi, délnyugati része a Buzlay család birtoklása idején a 15. század végén épült. A birtok 1698-ban gróf Siegbert Heister generális tulajdonába került, aki felújíttatta a meglévő épületet. Az ő nevéhez fűződik az egykori plébániatemplom építése is. A gróf Cziráky család 1730 januárjában szerezte meg a kastélyt és a hozzá tartozó birtokot. Gróf Cziráky György 1763–1767 között bővíttette az épületet, az építőmester a székesfehérvári Rieder János volt. Cziráky György 1775-ben bekövetkezett halála után, birtokai és kastélya fivérére szállt. Cziráky László további bővítéseket végzett az épületen. A kastély mai képét 1804–1810 között gróf Cziráky Antal Mózes idején nyerte el. Az építész Rieder János fia, Rieder Jakab lehetett, aki klasszicista stílusban álmodta meg a kastélyt. Ekkor készült el a kastély körüli nagy kiterjedésű (22 öl széles és 36 öl hosszú) angol tájképi park. A parkban bonyolult alaprajzú mesterséges tó terül el kis vízeséssel, szigettel. A tó kialakításához kitermelt földből a környezetbe illő terepalakulatot hoztak létre, mely őrzi a birtokosok nevét: Antal és Rózsa domb. A természeti érdekességek mellett pálmaház, vadászlak, a patakon átvezető kőhíd, a tó partján romantikus halászkunyhó fogadta az arra járókat.
A kastélyt Cziráky Antal Mózestől fia, János örökölte. Cziráky János az udvari szárnyakat és sarokpavilonokat 1850 körül Ybl Miklóssal átépíttette. A kastélyt 1943-ban renoválták. Az államosítás után az épület és a park állapota fokozatosan romlott. A növényállomány nagy részét kivágták – kivéve a kastély előtt álló két hársfát – a park berendezéseit pedig széthordták. 1951-től gépállomás és irodák kaptak helyet az épületben. A 15. századi alapokon nyugvó műemlékegyüttes fénykorát az 1800-as években élte.